About the speaker
Gáspár Ildikó színházi rendező és dramaturg. 2003-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, színháztudomány szakán. 2005-től az Örkény Színház tagja. Dramaturgként radikális adaptációiról vált ismertté. Irodalmi adaptációiban a narráció különböző formáival kísérletezik. Rendezőként a “régi” színházi hangulat megteremtésén: a közösséghez való tartozás érzésének megteremtésén dolgozik, miközben a tudatalatti folyamatok és a mély érzelmek, mint a halál vagy a kiszolgáltatottság kifejezésének lehetőségét keresi. Darabjaiban a halálfélelem abba a felfoghatatlan tartományba vezet, amit az ember nem ismer önmagából. Ami a lelkünk valami sötét és homályos részén van. Nem kategorizálható, de az általa okozott szorongás oldható, ha az ember nem megérteni akarja, hanem csak egy kicsit beleereszkedik, mint egy szakadékba – de azért ügyel rá, hogy még vissza tudjon mászni.
Rendezései:
Thomas Mann: József és testvérei, társrendező Tamás Ascher
Örkény István Színház, 2017
Friedrich Schiller: Rablók és gyilkosok – Haramiák
Szabadkai Népszínház 2016
Csaba Mikó: Apátlanok
Örkény István Színház 2016
Judit Ágnes Kiss: Négyszög
POSZT, 2015
Florian Zeller: Apa
Belvárosi Színház, 2015
Friedrich Schiller: Stuart Mária
Örkény István Színház, 2014
Daniel Danis: Kivi
Budapest Puppet Színház, 2013
Pierre Notte: Két néni, ha megindul
Örkény István Színház, 2011
Local partners
A SMart 1998-ban, elsőként Belgiumban alakult meg. Az alapítók célja az volt, hogy olyan segítő szervezeti hátteret, támogató környezetet teremtsenek a művészek, kreatív szakemberek számára, amelyben nem terheli le őket a munkához kapcsolódó adminisztráció és a kiszámíthatatlan pénzügyi környezet. Ezzel a társadalmi-üzleti innovációval a folyamatosan változó kreatív szektor támogatása valósult meg. A SMart nonprofit szervezetként máig minden nap azért dolgozik, hogy egyre jobb szolgáltatást nyújtson a kreatívoknak.
Additional details
A halál – akárcsak a születés – az élethez tartozik. Eszünkkel tudjuk: ha valami elkezdődik, egyszer biztosan véget is ér. A színház – és általában a művészet – talán két leggyakrabban emlegetett, és sokszor szinte ikertestvérekként kezelt témája a szerelem és a halál. A végzetes szerelem nem oldódhat fel másként, csak a halálban. Mégis: míg a szerelemről lehet némi tapasztalatunk, a halál rejtély. A jövőnk vége. Hogyan ábrázolható a halál a színházban? Eljátszhatja-e színész, amit még sosem tapasztalt? Instruálhatja-e rendező, hogy hogyan kell „jól” meghalni, mikor nyilvánvaló, hogy erről még csak sejtelme sem lehet? Ha nem a mozdulatlanságban, akkor miben „fogható meg” a halál? Ki az a Jedermann, és hogy jön ide a szerencsekerék? Nem lehet-e ezúttal éppen a vég a kezdet? A színházban hol végződik a halál?